Harkály
Egy ember járt az erdőn, itt az erdő sűrüjén
és elfeküdt, de nem kelt föl, nyugodtan ottmaradt.
Köréje gyűlnek mind a mindenféle hanguak
és lopva nézik őt -
Szarvas
Vadász volt ő, bizony, vadász volt, én jól ismerem,
olyant akart csinálni, hogy mi többé ne legyünk,
így van, ha mondom. Most mi állunk s nézzük őt
és ő itt van, de nincs.
Kutya
Bőrszíját rángatom s nem üt, kezét nyalom s nem ért,
a küszöbén aludtam mindig, ő az istenem!
Hiány van itt amit nem értek, éhes sem vagyok
és nem tudom miért.
Szarvas
Puskája villog, ő nem mozdul többet és nem árt,
de a kutyája él: gazdája mellén fekszik és
orrával állon-lökdösi, majd fölpattan s kering:
vigyázni kell nagyon.
Harkály
Széjjelvetett tagokkal, ernyedt állal fekszik a
nedvességtől fénylő fatörzs mellett a gyér füvön,
fakó bőrére kis kerek foltokban hull a fény
a lombok résein.
Kutya
Fagyos vagy, mint a kő, a vas, és más a szagod is,
én itt vagyok és jajgatok, tehozzád tartozom,
sarkadban jártam s mint egy asszony tudtam kedvedet,
mozdulj, szentem, felelj!
Harkály
A lassú táncban alva hajlongó és dúdoló
nagy fák alatt egy ember fekszik itt, az éhesek
pörölve rászállnak majd és behullja csonkjait
a keserű levél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése