Nézd a Soractét! nézd, magas orma hogy
ragyog fehéren! roskad a hó alatt
és nyög az erdő, és a fagyban
a folyamok vize mind beállott.
Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,
fűts jó keményen! s hozd ide kétfülü
kancsódat, és tölts bőkezűbben,
ó, Thaliarchus, a legjavából!
A többit bízd rá, bízd az egekre: ha
legyűrték a tengerkavaró vihart,
megint feláll a karcsu ciprus,
s nem csikorognak a fák a kertben.
Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot,
míg rá nem őszül ifju fejedre a
mogorva vénség! Hívnak a versenyek,
s ilyenkor édes sugdolózni
titkon az alkonyi félhomályban,
ilyenkor édes a kacagás, amely
megmondja, merre bujt el a kedvesed,
s a zálogul rabolt gyürű, mit
a keze véd, de a szíve enged.
Fordította: Szabó Lőrinc
A képen a Soratte, William Nessuno fotója. Forrás: Flickr
Megjegyzések
Megjegyzés küldése