Nem csöngetnek, se csók, se bók,
Csak jönnek a látogatók.
Nem ajtón, nem ablakon,
Úgy lépnek be a falon
szótalan rajban, agresszíven,
rangtalan mind és mind mezítlen.
Fény törzsüket függve tartja,
szivárványosan húsuk tarka:
kék mint a meteor-szaltó,
földgömbön, a kék Aral-tó,
és zöld mint Április, olyan
akár a síkos nyersolaj,
piros mint ünnep és a szégyen,
mint Dózsa a tűz ketrecében,
sárga mint árvalányhaj sátra,
apokalipszis-lóhúgy-sárga!
Ismerősek évezred óta,
Szerelmesek egy lobogóba,
emlékeimben ismerősek,
megölve is szörnyen erősek,
megnyúzva is őrjítő szépek,
elvérezve is lüktetések!
Rendetlenségem reggele!
Vendégekkel a ház tele!
Nem dohányoznak, nem esznek,
némán is ebnek neveznek.
Szememet farkas-szemeik
Bűvölik el se engedik,
míg eszméletem el nem zordul,
fogam csillagot nem csikordul
s nem úszik tűzvész hajamig,
irhám hevére jég, amíg
vassá nem érnek meg a körmök
s újra ordasként nem üvöltök!
A képen Gayatri Manchanda festménye. Forrás: http://fineartamerica.com/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése